És a vége, azaz otsukaresamadesu

Megérkezett az utolsó levél is Gabitól, olvassátok:

"Örömmel írom, hogy átadtam az utolsó könyveket is!

Néhányat a Momi-no-ki nevű közösségi házba vittem, ami közvetlenül az
átmeneti szállások
mellett van, hármat pedig, amik hímzésről szólnak, egy művelődési
központba. Ott működik
egy hímzőkör is, különböző népek hímzéseit tanulják. Hozzájuk kerül
majd ez a három.
A hölgy, aki átvette, mondta, hogy biztos nagyon örülnek majd nekik,
mert kifejezetten érdeklik
őket a magyar minták! Ő két éve járt Budapesten, teljesen elvarázsolta
a város hangulata,
és ahogy ránézett az egyik könyvre, fölkiáltott, hogy "kalocsai, azt ismerem!"

Szóval mondhatom, minden a legjobb helyre került!"

Nos, nagyon úgy fest, hogy a kis kezdeményezésünk a végéhez ért.
Tisztában vagyok azzal, hogy amit tettünk, az összességében véve nem túl sok.

Mégis rengeteg ahhoz képest, hogy a legeslegelső pillanatban nem volt több, mint egy gondolat, és egy lelkes blogbejegyzés. De ez a gondolat megmozgatott több száz embert, és örömet adott másik száznak. Talán nem is a könyv, a tárgyi ajándék az igazán jelentőségteljes ebben az egészben. Inkább az az üzenet, hogy a legnagyobb bajban is számíthatunk a többi emberre, akár ismeretlenekre, távoliakra, idegenekre. 

Most mi küldtük ezt az üzenetet, és adja az Ég, hogy ne kelljen fogadnunk soha hasonló viszonzást.

Mindenki tudja, mivel járult hozzá, nos, azt szívből köszönöm. Senkinek sem jobban, különösebben, mint bárki másnak. Mindenki részvétele fontos, elengedhetetlen része volt az egésznek, így lett kerek, lezárt, sokszínű egész, ami mégis csak nem több, mint egy aprócska csepp a tengerben.

Régi adósságot...

törlesztek most, hogy kirakom Gabi réges-rég elküldött képeit. Egy idősekből álló hobbi-csoport tagjai válogattak a könyvekből, unokáiknak.

Anyának minden lehetséges

Gabi újabb átadásról küldött egy kedves bejegyzést:

"Ujabb boldog kis konyvtulajdonosok! Egy csalad, ahol nyaron erkezik a kisteso, vett at egy maroknyi konyvet, amit megosztanak a baba-mama baratokkal. A kisleanyzo szereny volt, mert bar mondtam, hogy tobbet is valaszthat, csak egyet emelt ki, a Dzsipi-t :) Mondtam az Anyukajanak, hogy a konyvek Magyarorszagrol es Csehorszagbol valok, igy a szovegek is idegen nyelven vannak...szoval bar elolvasni nem tudjak, de...Ekkor a kislany nagy szemekkel ramnezett: de Anya el tudja olvasni, ugye?? Hat peeeeersze! Anyanak minden lehetseges!! :))"

Pihenőház - képeskönyvekkel

Ebbe a közösségi pihenőházba juttatott el Gabi jónéhány könyvet még január végén.
A ház az átmeneti konténer- és fa házsorok mellett épült fel, tehát elsősorban a még mindig átmeneti szállásokon élőket várja társasági programokkal, kikapcsolódni, beszélgetni, kávézni-teázni, vagy épp olvasni. A felső szint az itt megszálló önkéntesek lakótere, az épületet egyébként a Katolikus Karitasz építette.
Más helyekről is érkeztek könyvadományok, amik így a "mieinkkel" együtt várják a gyerekeket, fiatalokat.

Újabb fotók

Január 21-én kaptam Gabitól ezeket a fotókat, és az üzenetet, hogy újabb 10 kisgyerek gazdagodott mesekönyvekkel. A fotón látható gyerekek a kistestvéreiknek is választottak és vittek haza könyvet.

Gabi hozzáfűzött megjegyzése: "Japán jóléti társadalom, de ők szivből örültek az ajándékoknak!Talán mert a gyerekek már csak ilyenek, tudnak örülni."

A vég kezdete. Örvendjetek!

Gabi elkezdte eljuttatni a könyveket a családokhoz! Apró lépésekben halad, mert külön-külön kell fölkeresni a családokat, hiszen már nincsenek

tornateremnyi nagy, közös szállások, hanem sok sok fém- vagy faházikó van egy helyen, tömbökben. És persze nincs jelölve, hogy "itt kisgyerek lakik", úgyhogy, idézem Gabit: "úgy vezet a megérzés, mint a csillag a napkeleti bölcseket".

Lassan de biztosan mindegyik könyv gondos kezekbe kerül.

Gabi egyelőre csak pár könyvet tudott átadni, legtöbbször az anyukáknak, vagy a nagyszülőknek, mert a gyerekek épp iskolában voltak. De ők is örültek nekik, egy anyuka örömmel választotta ki például a Múmin könyvet, mert az a fia kedvence!

Természetesen nem mindenhol készül kép, hiszen nem ez a lényeg. Biztos vagyok benne, hogy azok, akik könyvadománnyal támogatták ezt a kezdeményezést, egy könyv átadását látva is elhiszik, hogy minden a megelőlegezett bizalomnak megfelelve történt, történik.

Több dolgom már nincs, csak szépen lassan feltöltöm a képeket.

És persze mindannyiunknak: apró ötletből nagy összefogással, sok szeretettel, örömet szereztünk.

Örvendjünk!

A könyvek japán színek között

Gondoltátok volna fél éve, hogy egyszer eljutunk ide? Én nagyon reménykedtem, de bevallom, volt idő, amikor egészen el voltam keseredve, és aggódtam, hogy sosem érnek ki a könyvek. Sok tanulni, és bízni valóm akad még.

Mégis, úgy tűnik, ha nagyon erősen hiszünk egy ügyben, és teszünk is érte, mindig lesz valaki, aki a hiányzó láncszem, és pont időben, pont jó helyen rátalál a feladatra.

Most Gabi volt ez a láncszem, vele ér végére ez a kis projekt, ezért ez a bejegyzés róla szól, egy hatalmas köszönjük, arigató és ókini egyben, hogy a saját hátán - akinek van füle...! - kivitte a könyveket Japánba.

Innét kezdve a többi talán már csak édes teher lesz.