Megérkezett az utolsó levél is Gabitól, olvassátok:
"Örömmel írom, hogy átadtam az utolsó könyveket is!
Néhányat a Momi-no-ki nevű közösségi házba vittem, ami közvetlenül az
átmeneti szállások
mellett van, hármat pedig, amik hímzésről szólnak, egy művelődési
központba. Ott működik
egy hímzőkör is, különböző népek hímzéseit tanulják. Hozzájuk kerül
majd ez a három.
A hölgy, aki átvette, mondta, hogy biztos nagyon örülnek majd nekik,
mert kifejezetten érdeklik
őket a magyar minták! Ő két éve járt Budapesten, teljesen elvarázsolta
a város hangulata,
és ahogy ránézett az egyik könyvre, fölkiáltott, hogy "kalocsai, azt ismerem!"
Szóval mondhatom, minden a legjobb helyre került!"
Néhányat a Momi-no-ki nevű közösségi házba vittem, ami közvetlenül az
átmeneti szállások
mellett van, hármat pedig, amik hímzésről szólnak, egy művelődési
központba. Ott működik
egy hímzőkör is, különböző népek hímzéseit tanulják. Hozzájuk kerül
majd ez a három.
A hölgy, aki átvette, mondta, hogy biztos nagyon örülnek majd nekik,
mert kifejezetten érdeklik
őket a magyar minták! Ő két éve járt Budapesten, teljesen elvarázsolta
a város hangulata,
és ahogy ránézett az egyik könyvre, fölkiáltott, hogy "kalocsai, azt ismerem!"
Szóval mondhatom, minden a legjobb helyre került!"
Nos, nagyon úgy fest, hogy a kis kezdeményezésünk a végéhez ért.
Tisztában vagyok azzal, hogy amit tettünk, az összességében véve nem túl sok.
Mégis rengeteg ahhoz képest, hogy a legeslegelső pillanatban nem volt több, mint egy gondolat, és egy lelkes blogbejegyzés. De ez a gondolat megmozgatott több száz embert, és örömet adott másik száznak. Talán nem is a könyv, a tárgyi ajándék az igazán jelentőségteljes ebben az egészben. Inkább az az üzenet, hogy a legnagyobb bajban is számíthatunk a többi emberre, akár ismeretlenekre, távoliakra, idegenekre.
Most mi küldtük ezt az üzenetet, és adja az Ég, hogy ne kelljen fogadnunk soha hasonló viszonzást.
Mindenki tudja, mivel járult hozzá, nos, azt szívből köszönöm. Senkinek sem jobban, különösebben, mint bárki másnak. Mindenki részvétele fontos, elengedhetetlen része volt az egésznek, így lett kerek, lezárt, sokszínű egész, ami mégis csak nem több, mint egy aprócska csepp a tengerben.
