Helyzetjelentés, gimmitájm

Még egy kis türelmet kérek szépen, készül a plakát! Logonk már van! (Persze, szöveg is.)
Amint kész lesz, jelentkezem.

Orsi,a Japán Tanszéket ezúttal hivatalosan rád bíztam, de kérlek, elsősorban csak mint depóhely gondolj rájuk. 

Mindenkinek ezer köszönet!

Technika kezdetek, felhívás feladatvállalásra

Kedveseim!

Először is: nem szeretném kisajátítani e blognak a szervezését, üzemeltetését, ezért aki szeretne csatlakozni, közreműkodőként részt venni a blog szerkesztésében, bejegyzést írni, kérem, hogy szóljon. Nagyon jó lenne ez, mert egymástól igencsak távol eső vidékeken (Ausztria, Csehország, Csíkszereda, Marosvásárhely, Budapest) kezdjük a gyűjtést, és jó lenne tudni, ki hogy boldogul, ki hogyan áll.

Szükség lenne valakire, valakikre, akik fordítást készítenek az összegyűjtött könyvekhez. Ezen sokat rágódtam, de erre a következtetésre jutottam. Ha csak olyan könyveket gyűjtenénk, amikben nincsen szöveg, nagyon lekorlátoznánk magunkat, és a korosztályt is. Viszont van köztünk három ember is, aki tud japánul (na jó, két és fél, mert én "odafele" fordításban nem vagyok jó annyira). Kingám (Kinga barátnőmre gondolok, és azért különböztetem meg, hogy Makkai Kingával ne keverjük), Gabi, ha vállaljátok, hogy készítetek egyszerű, nem művészi, de a tartalmat visszaadó fordítást az egyes mesekönyvekhez, szélesebb lesz az a kör, amire a gyűjtést kiterjeszthetjük. (Természetesen ezeket ugyanúgy védi a szerzői jog fénymásolatban tehetnénk a könyvekbe, a fordító és a védettség megjelölésével.)

Természetesen itt is kell határt húzni, de ez talán menni fog: az oldalanként 3-4 mondatnál többet nem tartalmazó mesekönyvek jöhetnek számításba. Ha kevés az ember, mert sok lesz a fordítani való, van még pár ötletem, hogy kit keressek meg ezzel a kéréssel, de első körben igyekeznék a jelentkezők kapacitását igénybe venni.

Konkrét helyek kellenek, ahová a könyveket el lehet vinni, illetve küldeni. Ezt mindenkinek a maga környezetében kell kijelölni, és meghirdetni. Javaslatom, hogy készítsünk egy plakátot, ami a kezdeményezést röviden ismerteti, felhívást közöl, határidőt szab (szerintem június vége legyen), és jelölje meg a könyvek adott régióban történő leadási helyét - tehát ez az elem legyen a változó elem a plakáton. Van-e kedve valakinek ezt a plakátot elkészíteni? A szövegezésre is lehet javaslatokat tenni. A tervezőgrafikai részét abszolúte nem tudom vállalni, arra ötleteket kérek szépen.

Kérdezem: legyen-e levelezőlistánk. Ha igen, jelentkezzetek rá kommentben, légyszi.

Első körben azt hiszem, a plakát a lényeg, hogy aztán együtt, egy időben verhessünk mindent nagydobra. Amíg nincs konkrét elképzelés, ne terjesszük hírét, hogy nehogy azelőtt kifusson a lelkesedés, mintsem hogy szállingózni kezdenek a könyvecskék.

Amennyiben könyvkiadó konkrét adománnyal is csatlakozik hozzánk, és mindannyian egyetértünk, a blogon minimum egy logót és egy linket elhelyezhetnénk, természetesen hálás köszönetünk mellett. Ezt is vitassuk meg, kérlek.

Várom a kommenteket!

Az összekötő

Hihetetlen érzés megtapasztalni a Gondviselést. Akinek máshogy tetszik, a Sorsot.

A könyvküldős ötletet kitaláltuk, lelkesedtünk, összeszövetkeztünk. Nem tudtuk, hogyan, hova, kin keresztül. Aztán másnap egy levél várt egy ismerősömtől, hogy ismerem-e

Ikematsu-Papp Gabi blogját.

Nem ismertem, de azonnal olvasni kezdtem. Még aznap levelet váltottunk Gabival, aki Fukushimától alig 50 kilométerre él, és örömmel vállalta, hogy a könyvgyűjtős akció Japán-beli bázisa lesz. Másnap az is kiderült, hogy Gabi jó barátnője az én kedves Kingámnak, aki szintén csatlakozott a kezdeményezéshez, és épp Gabit készült ajánlani, amikor már minden el volt rendezve.

Hát így állunk, égi erőktől megtámogatva, öles léptekkel haladva előre.

Olvassátok Gabit, és köszöntsétek benne azt, aki a feladat Japánban zajló oroszlánrészét fogja elvégezni.

Kezdetek

Nem cifrázom. Őszintén megrázott a természeti katasztrófa, ami Japánt sújtotta. Az én Japánomat. Ahonnét annyi mindent kaptam, ahol annyi csodában, szépben, és annyi embert próbáló nehéz tapasztalatban volt részem. Ahol elindultam felnőtt lenni. Ahol tíz éve voltam utoljára, de egy részem ott maradt örökre.

Nehéz elképzelni, milyen az, amikor az embernek csak a puszta léte marad meg. A teste és az emlékei. Nincsenek meg a régi fényképek, játékok, könyvek. Semmi nincs, csak egy ember, akit nem hagyhat magára a többi. Akivel akkor is lehet sorsközösséget vállalni, ha sokezer kilométerre él.

Él valahol Japánban egy család, vagy kettő, vagy több. Még nem tudjuk, kik ők. Annyi idős gyerekeik vannak, mint a mieink. A tieitek, meg az enyémek. Elvitte a víz az otthonukat, de meghagyta az életüket.

Mi, gyerekönyves blogger anyukák nem tudunk odamenni segíteni. Együttérezni tudunk, de az kevés. Viszont adhatunk valamit, ami fontos. Ami kifejezi a szolidaritásunkat, ami örök emlék marad.

Csak egyszer kellett leírnom, és azonnal csatlakoztatok nyolcan. Köszönöm nektek! Ha ennyien maradunk, az sem baj, mert ennyien már épp elegen vagyunk a feladathoz. De tudom, hogy kilencünknek lesz még társa, szövetségese, segítője, és hogy ez a szándék szerencsés csillagzat alatt fogant. Itt a fórum, lehet ötletelni, szervezkedni, hírét terjeszteni.

Könyveket gyűjteni, kicsi gyerekeknek való könyveket, amit majd, ha már új otthonuk lesz, feltehetnek a könyvespolcra is. Amiről mindig eszükbe juthat majd, hogy a világ másik felén sem feledkeztek meg róluk.